4. Fejezet

Danny csókja gyengéd, törődő, de mégis határozott férfias volt. Olyan, amibe még a kislábujjam is beleremegett. Ezért húztam magamhoz újabb és újabb csókokra, egészen addig, míg el nem állt az eső és ki nem csapódott újból a Danny mögötti ajtó. Ekkor vettem csak észre, hogy mit csináltam!
- EZ. NEM. TÖRTÉNT. MEG! – sziszegtem az arcába, aztán ő ellökött magától és elrohant, én pedig fogtam egy buszt és visszamentem próbálni. Ott úgy tűnt, egyfajta kívánságműsor alakult ki. Amíg minket vártak, Doug, Tom és Harry azzal szórakoztatták a lányokat, hogy bármilyen McFly számot eljátszottak, amit kértek. amikor beléptem, a The Last song ment éppen, és le mertem volna fogadni, hogy Patti kérte. Fletch közben odajött.
- Hát itt vagy! Dannyre még várunk egy tíz percet, de ha nem jön, elkezdjük nélküle. Miért nem vettétek fel a telefont?
- Nem hiszem, hogy jönni fog – morogtam.
- Jajj, istenem! Mit csináltál vele?
- Semmi olyat, amihez közöd lenne! – mondtam, aztán otthagytam.
Közben befejezték a számot, és Flóra kérése következett. A Mr Brightside-ot kérte. Az volt a kedvenc száma, bár inkább a Killers-verziót szerette.

I'm coming out of my cage
And I've been doing just fine
Gotta gotta be down
Because I want it all
It started out with a kiss
How did it end up like this?
It was only a kiss, it was only a kiss

A dal még folytatódott, de én megálltam ennél a sornál. Igen, csak egy csók volt, semmi más. El lehet tekinteni tőle. „How did it end up like this?” - dübörgött a fejemben annyira, hogy ki kellett mennem a szobából. Patti utánam jött.
- Elmondod, hogy mi a baj?
- Nem.
- Kár… - mondta és elindult visszafelé, és akkor hallottam, ahogy megint az első versszak jött a dalban. Hangosan énekeltem az idevonatkozó részt.(It started out with a kiss, how did it end up like this? It was only a kiss, IT WAS ONLY A KISS!) Patti visszafordult, és átölelt. – Komolyan képes voltál megcsókolni valakit, és ez a bajod?
- Azzal sosincs bajom, ha megcsókolok valakit. Azzal van problémám, ha megcsókolok valakit, akit Danny Jonesnak hínak, és élvezem!
- Hülyeségeket beszélsz! – nevette el magát, aztán visszament a többiekhez. Ismertem Pattit. Nem akarta elhinni, amit hallott, és tényleg rá tudta venni erre magát. Pár perc alatt bármit képes volt elfelejteni, ami történt. Ez egyfajta menekülés volt nála.
Danny persze nem jelent meg tíz percen belül. Sőt! Az egész próbát kihagyta. Én azért táncoltam, és többé-kevésbé ment is a dolog, csak a saját magam által írt koreográfiát felejtettem el, de totálisan… Annyira, hogy Fletch utána odahívott magához.
- Figyelj! Én nem tudom, mi van veled, vagy hogy mi történt Dannyvel, de NEM tetszik, amit csináltok. Annyira megörültem, amikor délelőtt megírtad a koreográfiát, aztán meg csokiztatok… Mert LÁTTAM, hogy kezdtek jóban lenni. De már megint nem látom.
- Figyelj, Fletch! Értelek, de ez sokkal bonyolultabb ennél. amit délelőtt csináltunk, az nem is volt… - kezdtem, de Fletch egy intéssel leállított.
- Nem érdekel! Nem akarom tudni, hogy ez mitől van; azt akarom, hogy legyen vége! Márpedig amíg ki nem békültök, addig minden egyes percet együtt töltötök.
- De…
- Nincs de! Danny nem volt itt a próbán, ezért nem kaphatta meg ezt a CD-t – mutatta fel a lemezt. - Te leszel az, aki elviszed neki még ma! Lehetőleg nyolc előtt. Tessék, erre a cetlire felírtam a címét.
- Ne már! – nyavalyogtam. – Nem tudná elvinni neki valaki más?
- De – bólintott Fletch -, bárki más el tudná vinni neki, de ÉN azt AKAROM, hogy te vidd el neki. Ellenvetés?
- Nincs! – válaszoltam angyali mosollyal, bár még mindig nem tudtam, hogy miért is nem szabad ellent mondani neki, de minthogy jelenleg ő volt a főnököm, elvből nem pofáztam vissza.
- Helyes! Örülök, hogy egyetértünk – mondta, aztán kiment a szobából. – Holnap találkozunk, sziasztok!
- Szia! – köszöntek neki a lányok, aztán odajöttek hozzám.
- Nem hallgatóztunk, de hallottuk… - kezdte Franci, de Patti a szavába vágott.
- Dehogy nem hallgatóztunk! – mondta, de a többiek rondán néztek rá, ezért módosított. – Jó, én hallgatóztam, a többiek meg nem vallják be!
- Maradjatok már lányok, olyanok vagytok mint az óvodások! – állítottam le őket. – Van elég bajom… - tettem hozzá letörten.
- Oké, igazad van! – vette át a szót Flóra. – Éppen ezért szeretnénk tanácsot adni, oké? Nyugi… Szóval tudjuk, hogy ilyen helyzetekben orális fixációd van…
- MI A FENÉRŐL BESZÉLSZ? – fakadtam ki, Patti viszont a vállamra tette a kezét.
- Nyugodj már meg, ez csak azt jelenti, hogy mindig kell, hogy csinálj valamit a száddal.
- Szóval a te esetedben arról van szó, hogy attól nyugszol meg, ha eszel – tette hozzá Franci.
- Menj el, és egyél! Utána várj, amíg leülepedik, és nyugodt fejjel menj Dannyhez.
- Nem tudnátok velem jönni? – kérdeztem.
- Nem. Fletch megtiltotta mindenkinek, hogy bezavarjunk, ha amúgy kettesben lennétek. De vacsizni elkísérünk. :)
És tényleg. Megvacsiztunk hitelkártyára, aztán mikor lenyugodtam, átmentem Dannyhez. Elhatároztam, hogy gyalog megyek. Így ugyan fél óra volt az út, de gondoltam legalább szellőzik a fejem. Rosszul gondoltam. Az eső újult erővel rákezdett. Persze taxi sehol sem volt a közelben. Mikor becsöngettem a megadott házba, már csurom vizes voltam. Danny szerencsére hamar ajtót nyitott. Rögön odanyújtottam neki a CD-t és indultam volna vissza, hogy minél hamarabb a jó, meleg hotelszobámban lehessek, de Dannyből hirtelen előtört a “segítsünk a bajbajutottakon” mozgalomból megmaradt énje, és behívott. Nem tudtam, mi van vele, de mivel féltem, hogy valami komoly bajom lesz (ami miatt nem tudnék táncolni), bementem. Ekkor vettem észre, hogy az egész ház tök sötétben úszik, csak néhol egy-egy mécses ad valami fényt. A gyertyákból viszont gyanakodni kezdtem.
- Oh… Vártál valakit?
- Nem – nevetett, miközben a kezembe nyomott egy törülközőt. – Csak tíz perccel ez előtt belecsapott a villám a központi rendszerbe, úgyhogy most az egész házban nincs áram. Ez volt, amit hirtelen ki tudtam találni, mint fényforrás. Csak az a baj, hogy pár óra alatt az összes leég, és már nem maradt több mécsesem a konyhában.
- Értem – bólintottam, miközben elkezdtem kicsavarni a vizet a hajamból. – Mindenesetre romantikus… - tettem hozzá halkan.
- Szerintem fürödj le, adok neked valami ruhát, jó?
- Hát… izé… Nem hiszem, hogy jók lesznek rám a cuccaid…
Egy pillanatra elgondolkodott.
- Nem baj! – mondta végül. – Akkor adok neked pár cuccot a rajongóimtól. Imádnak ruhát küldeni. Főleg fehérneműt… - tette hozzá morogva. – Gyere, erre van a fürdő!
Utánamentem. Beléptem a fürdőbe. Szép volt. Zuhany és fürdőkád is volt benne, aminek nagyon örültem.
- Még mielőtt bemennél… - szólt utánam Danny. – Megmondanád, mi a méreted?
- Milyen méret? – kérdeztem meglepetten.
- A melltartóméret, hát szerinted? A ruhaméretedre vagyok kíváncsi – válaszolta továbbra is kedvesen mosolyogva. Ejha! Ennyi rajongója van, hogy méretre válogathatok magamnak ruhát?
- 75/B
Ezzel becsaptam a fürdőajtót. Egy utcai lámpa fényében nagyon hangulatos volt a fürdő. Zuhanyzás közben egyetlen dologra tudtam gondolni. Ez pedig Danny kedvessége volt. Nem akartam, hogy ilyen kedves legyen velem, azt akartam, hogy megint ordibáljunk, legyünk haragban egymással, törjük el egymás bordáját, ilyenek… Ez ugyanis el tudta volna fedni újonnan felszínre tört érzéseimet. Nem akartam megint elkövetni azt  hibát, mint délután. Magamban ugyanis már tudtam, hogy ha még sokáig ott maradok Dannynél, akkor előbb vagy utóbb megismétlődik, amit a kapualjban történt.
Danny néhányszor bekopogott, hogy minden rendben van-e. Biztosítottam, hogy minden oké, aztán továbbmentem a gondolatmenettel. Ugyanis a kapunál volt, aki megállítson. Az ajtó kitárult, meglökött minket, és mi magunkhoz tértünk. Dannynél viszont ott voltunk egyes-egyedül, és senki nem tudott nekünk parancsolni, és ami a legrosszabb – hogy mi, magunk sem.
Mikor törölközőbe csavarva megjelentem a fürdő ajtajában, ugyan az a mosolygós Danny üdvözölt. Ő nyilvánvalóan nem gondolkodott el ezen, de ez érthető, végül is pasi. A férfiaknak aránylag kevesebb a felelősségérzetük.
Nem – gondoltam magamban. – Nem tarthatok itt. Mentséget keresek Danny Jonesnak!
Danny közben odavezetett a hálószobába.
- Figyelj, a szekrény legalsó fiókjában találod a „rajongói ruhákat”. És mindjárt hozom neked a nővérem farmerját, amit a múltkor itt felejtett – mondta, ahogy elmentem mellette. – Tessék, vidd be ezt a gyertyát magaddal! Ott is tök sötét van…
Úgy döntöttem, nincs sok időm öltözködni, úgyhogy az első két kezembe akadó fehérneműt felvettem (erősen reménykedve benne, hogy tiszták), viszont pólót nem találtam a fiókban… Mindenesetre úgy gondoltam, majd kérek egyet Dannytől , ilyenen nem akartam fennakadni.
Danny hamar visszajött, és rossz híreket közölt: Vicky azóta már elvitte a farmert, viszont Danny volt olyan kedves, és kirakta száradni az enyémet, a dobverőket pedig a konyhaasztalnak látszó dologra rakta. Ez persze a lényegen nem változtatott, hogy megint fehérneműben voltam (bár a mécses apró lángjánál nem látszott semmi). Lekuporodtam a radiátor mellé, Danny pedig mellém ült, miután kitapogatott a szekrényben egy inget, amit odanyújtott nekem.
Nagyon nehezen viseltem Danny közelségét. Próbáltam beszélgetni vele, de minden téma csúfos kudarcot vallott. Valamelyikünk mondott valamit, aztán a másik válasza közepén elkezdtük bámulni egymást. Aztán persze leesett, hogy mit nem kéne csinálni, és megráztuk a fejünket, valamelyikünk feldobott egy másik témát és kezdődött elölről. Így ment ez addig, amíg el nem kezdtünk veszekedni valamin. Hülyeség volt, gyerekes dolog volt rajta összekapni is, de már tényleg nem bírtam Danny közelségét.
- Ne! – állított le – Nem akarok veszekedni veled.
- Én meg nem akarom, hogy ilyen kedves legyél velem – vallottam be. – Ez egyszerűen nem helyes.
Azt hittem, ezzel meg fogom bántani. Ehhez képest elvigyorodott.
- Tudod, mit? Akkor ne beszélgessünk! – mondta, majd megcsókolt. Szenvedélyesebben, mint az esőben, de még most is romantikus volt a gyertyafény miatt. Aztán a szája a nyakamra csúszott és ott folytatta. Már most úgy éreztem, meghalok a gyönyörűségtől, pedig még semmit nem csinált, csak benyúlt az ingem alá, és végighúzta a kezét a derekamon.
Fogalmam sincs, honnan volt ennyi akaraterőm, hogy eltoljam magamtól. Engem is meglepett, de megtettem.
- Danny, ezt nem szabad! Utálsz engem… én is téged! Ezt nem szabad… – suttogtam a félhomályba. Ő egy kicsit arrébb ült, és sóhajtott egy nagyot, aztán lehajtotta a fejét.
- Igazad van – mondta egy pillanattal később. – El kell menned innen, különben olyat teszünk, amit nagyon-nagyon megbánunk – magyarázta lassan, inkább magának bizonygatva, mint nekem. – Fogd meg a gyertyát, menj ki, és keress valami cuccot, amit felvehetsz. Én addig hívok neked egy taxit.
Egy pillanatra elgondolkodtam. Döntéshelyzet: megfogom a gyertyát és megmentem magam attól, hogy elkövessem életem legújabb leges-legnagyobb hibáját, vagy a belül tomboló érzékeimnek kedvezve azt teszem, ami pillanatnyilag a legjobb nekem. Komoly dilemma, és az előbb már erős voltam, mikor eltoltam Dannyt. Úgyhogy most szépen megfogtam a gyertyát… aztán elfújtam.
*
Hajnali négy körül kipattantak a szemeim. Oldalra sem kellett néznem – pontosan tudtam, mi történt, és hol vagyok. Aztán mégis oldalra néztem, mivel Danny látványa vonzott. Hihetetlenül… dögösen aludt (nem, erre nincs jobb szó). Egy pillanattal később megráztam a fejem és elkezdtem gondolkodni, hogy mi legyen ez után. Az, hogy nem maradhatok ott, egyértelmű volt – reggel képesek lettünk volna kikaparni egymás szemét. Viszont a hotelszobámba sem akartam menni – nem akartam egyedül lenni. Azt tettem, mint mindig amikor nem tudtam, mit csináljak: felhívtam Szabit.
- Jó ég, kislány, tudod te, hogy mennyi az idő? – kérdezte a srác kómásan.
- Igen, és itt még egy órával korábban van, úgyhogy ne szóljál! – vágtam rá halkan.
- Na jó, várj egy percet, amíg iszom egy kicsit aztán segítek, amit tudok, rendben?
Miután kíméletesen, megfelelően bevezetve, és igen civilizált módon közöltem vele a híreket („ÁÁÁ! Lefeküdtem Dannyvel!), ő azt javasolta, hogy eszembe ne jusson a lányokhoz menni, mivel ők a vísítozásukkal többet hátráltatnának mint segítenének. Ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez, hogy a helyzet legjobb megoldása az lenne, ha visszafeküdnék Danny karjaiba, és elaludnék; de én ezt kizártnak tartottam, úgyhogy az javasolta, hogy zargassam Harryt, ha már úgyis olyan jóban vagyunk. Pff… Ez egy jó ötletnek tűnt, úgyhogy először felhívtam Fletchet.
- Haló? - szólt bele ő is kómásan a telefonba.
- Szia, Rebus vagyok. Gyorsan kéne Harry címe, vészhelyzet van!
- Tudod te, hogy mennyi az idő? – kérdezte. Hmm… ezt mintha már hallottam volna a mai nap folyamán.
- Ne kérdezz! – vágtam rá.
- Egyáltalán mire kell neked most az a cím?
- Mondom, hogy ne kérdezz!
- És miért beszélsz ilyen halkan?
- Fletch, nem akarok hazudni neked!
Végül is megadta, én pedig felhívtam a taxitársaságot, hogy küldjenek egy kocsit. Illetve nem is; igazából úgy kezdtem, hogy „ESZÉBE NE JUSSON MEGKÉRDEZNI, HOGY TUDOM-E, HOGY MENNYI AZ IDŐ!”. Szerencse, hogy ekkorra már a konyhában voltam és a dobverőket erősítettem rá a vizes farmerre, és így Danny nem hallhatta. Mindenesetre sikerült megszöknöm anélkül, hogy felébresztettem volna a medvét a téli álmából (alias Dannyt), és nem sokkal később már Harry kaputelefon gombját nyomogattam. Amint felvette, rögtön beleszóltam.
- Szia, Harry, van egy rossz hírem: tudom, mennyi az idő!
- Öö… Gondolom akkor te vagy Rebus, igaz? – kérdezte egy vidám (?) női hang a kaputelefonba, és az ajtó kinyílt.