6. Fejezet

Arra ébredtem, hogy puszilgatják a nyakam.
- Danny… - nyöszörögtem félálomban. – Mennyi az idő?
- Nem fontos – suttogta a fülembe. – Inkább azt mondd meg, hogy most elvárod-e tőlem, hogy elmenjek.
Erre aztán tényleg felébredtem.
- Mi bajod van? – kérdeztem, aztán lassan megkóstoltam az ajkát.
- Hát eredetileg az lett volna a terv, hogy most hazamegyek, ahogy tegnap te is leléptél, csak hát… én nem akarlak itt hagyni! – mondta elképesztően szexi hangon. Lehet neki ellenállni? – Nem baj, ha nem megyek el?
Elmosolyodtam, és átkaroltam.
- Nem. Szükségem van rád.
Oké, ezt a sort nem én mondtam, hanem az a… gonosz manó, aki megbújt bennem, rendben? Meg hát álmos voltam, és össze-vissza beszéltem. Ezért mondtam azt, amit mondtam.
Aludtunk még egy pár órát de aztán muszáj volt felkelni.
- Én megyek zuhanyozni! – mondta Danny, aztán összekapkodta a ruháit a földről és elindult a fürdő felé. Az ajtónál azonban megfordult. – Te nem jössz?
- Mi? Hogy én?
- Aha. Zuhanyozhatnánk együtt – kacsintott rám.
- Danny, te tulajdonképpen mit akarsz tőlem?
- Én csak jól akarom veled érezni magam – védekezett. Ez nagyon jól hangzott, de én megláttam a hátsó szándékát.
- Tehát nappal harcos, éjjel szerető? – kérdeztem.
- Ha neked is megfelel! – vágta rá. Nekem pedig többé-kevésbé megfelelt, úgyhogy utánamentem a fürdőbe.
- Még sosem fürödtem másokkal – vallottam be, mikor már a zuhany alatt álltunk.
- Nem tudod, mit hagytál ki! – válaszolta, aztán megcsókolt.
Egy órával később már pontosan tudtam. És örültem, hogy többet nem kell nélkülöznöm. Utánozhatatlan látvány, ahogy a vízcseppek lecsorognak a testén…
Mikor kijöttünk a hotelból, Danny hazament tiszta ruhákért, én meg elindultam a stúdióba. Szokásos nap volt, minden jól ment, azt leszámítva, hogy Franci, és Patti külön klikket alapítottak, és sosem néztek a nyakamra, ami most egyáltalán nem volt elfedve. Dannyvel is viszonylag megvoltunk, nem veszekedtünk, néha mosolyogtunk is egymásra, komolyan úgy éreztem, hogy végre vége lesz ennek a harcnak a reggeli kijelentés ellenére is (miszerint nappal még mindig háborúzunk). Harryvel és Dorkával ebédeltem, Flórával vacsiztam (akinek az újonnan szerzett harapásnyom is nagyon tetszett), aztán mikor lement a nap, bekopogtam Dannyhez. Stílusosan a fogkefémmel a kezemben álltam meg az ajtóban, hogy pontosan tudja, hogy maradni akarok estére. Ez ellen nem is volt kifogása csak a fogkefe ellen.
- És miért nem jó neked az enyém? – kérdezte eljátszott sértődöttséggel.
- Miért, azt is küldenek a rajongóid?
- Nem – mondta, miközben kinyújtotta a nyelvét. – Az, amit én használok.
- A pasik nem szokták szeretni, ha mások használják a fogkeféjüket – mondtam megrántva a vállam, mire Danny elvigyorodott és a fülemhez hajolt.
- Hát hol tud az lenni, ahol én még nem voltam?
Én is elvigyorodtam. Ilyen hozzáállással még nem találkoztam, de nagyon tetszett.
- Menj csak be a fürdőbe! Van egy meglepetésem.
- Nocsak!
És tényleg volt. A fürdőkád megtöltve forró illóolajos, fürdősós vízzel, ami ki sem látszott a hab alól. Lágy zene szólt, és a kád mellett lévő kis asztalkán két pohár pezsgőt pillantottam meg egy tál csokis eperrel.
- Hűha! – néztem nagyot. – Kitettél magadért! Mivel viszonozhatom?
Danny a háttérben elnevette magát.
- Azzal, hogy élvezed…
Hát ezt nem volt nehéz teljesíteni. Levetkőztünk, és Danny befeküdt a kádba, én pedig az ölébe, és úgy élveztük a vizet, meg egymás közelségét.
- Tudod, ez az igazi együtt fürdés – magyarázta, mikor már egy ideje bent ültünk.
- Hát igen, amit reggel csináltunk, az mosakodás volt ehhez képest – nevettem. Egy ideig megint csendben maradtunk, és bennem megint feltörtek a kételyek. Nem az, hogy ezt nem szabadna csinálnunk, azon már túl voltam… csak hogy akkor most mit is akar? Ha tényleg csak az ágyban akar szeretni, akkor miért csinál nekem romantikus fürdőt? Aztán egy kicsit eltereltem a gondolataimat Dannyről abba az irányba, hogy én mit akarok. Pontosan tudtam, hogy kész lennék arra, hogy ne csak az ágyban lássuk egymást. Azt viszont ne tudtam eldönteni, hogy még mindig csak akarom Dannyt, vagy az érzelmeim már másfelé húznak. És abban a pillanatban, ahogy a kérdést megfogalmaztam magamban, tudtam a választ is: SZERETEM DANNY JONEST.
Ha ezt akkor valakinek elmesélem, azt gondolja, hogy beleszerettem Dannybe a McFlyból, és hogy semmi értelme egy sztárral kezdeni; de nekem Danny akkorra már mást jelentett. Való igaz, hogy amikor összevesztünk, Danny McFlyjal vesztem össze. A lépcsőházban Danny McFlyt előzgettem. Az étteremben Danny Mcflyra vetettem mérges pillantásokat. Danny McFlyt csókoltam meg a kapualjban, és még akkor is a popsztárt láttam benne, amikor lefeküdtem vele. Akivel viszont fürödtem… az Danny JONES volt. Danny Jones mellkasára dőltem rá, Danny Jones kezét simogattam, Danny Jones rajzolgatott szórakozottan köröket a ujjával a hasamra, és Danny Jones is hajolt a vállamra, és az ő leheletét éreztem a nyakamon, ahogy megkérdezte:
- Mi az? Min gondolkodsz?
Ránéztem. Próbáltam olvasni a szeméből. Képtelen voltam megmondani neki. Úgy gondoltam, ha bevallom, mit érzek, kidob.
- Azon, hogy milyen fantasztikusan jól érzem magam veled! – feleltem végül. Nem állt távol az igazságtól, és pontosan azt válaszoltam, amit hallani akart.
- Jól sejtem, hogy akkor ezt majd szeretnéd megismételni? – vigyorodott el.
- Jól – vigyorogtam én is aztán belekortyoltam a pezsgőmbe. – De tudod, mit? Először is folytatni szeretném… - Ezzel elvettem egy csokis epret, és a szájába adtam.
Még sokáig elvoltunk a fürdőkádban, és ez az este is úgy végződött, mint az előzőek. Vagyis hát… ugyanúgy az ágyban végeztük, mint eddig, de… annak tudatában, hogy olyasvalakivel fekszem le, akit szeretek, teljesen más érzés volt.
Másnap reggel mindketten Danny ébresztőórájára ébredtünk. Körülnéztem. Egymást átkarolva feküdtünk az ágyon, a takaró a derekunkhoz lecsúszott, az ajtó félig nyitva. A redőnyön keresztül a nap apró sávokban világította meg az arcunkat.
- A fene! – kiáltott fel Danny. – Ágyba akartam hozni a reggelinket.
Nem akartam, hogy ezt mondja. Ettől csak még jobban beleszerettem. Szomorkás mosollyal válaszoltam a kijelentésére, aztán elindultam reggelizni.
*
Csütörtök lévén könnyű napunk volt, viszont ma volt a főpróba előtti utolsó próba is. A lányok persze be voltak zsongva. Egyszer sikeresen végigzongoráztuk az előadást (átvitt értelemben, persze), aztán Fletch szünetet hirdetett. A szünetben odajött hozzám Patti.
- Figyelj, én próbáltam kiüríteni a fejemből és nem gondolni rátok, de most már képtelen vagyok. Bárcsak ne mondtad volna el! – panaszolta. Nem igazán tudtam, mit kellene erre válaszolni.
- Ne haragudj, hogy elmondtam – mondtam összeráncolt szemöldökkel. – De igazából te kérdezted…
- Jó, nem erről van szó, de… gondolkodtam – kezdte, aztán felém sandított.
- Szerintem már elég nagyok vagyunk ahhoz, hogy ne lőjem le a nyilvánvaló poént. Folytasd!
- Szóval ez hogy Danny meg te… nem tudom, hogy vagytok, de nem tartom jó ötletnek.
Úgy döntöttem, hogy a második nyilvánvaló poént (miszerint „jól vagyunk, köszi”) sem fogom lelőni, mert egy sokkal fontosabb dolog érdekelt.
- Mire gondolsz tulajdonképpen?
- Arra, hogy semmiképpen sem jó, hogy nektek viszonyotok van.
- Te , Patti… - kezdtem lassan. – Nem hiszem, hogy ennek a dolognak ennyire kéne érdekelni téged.
- Magyarul semmi közöm hozzá. Értem. De azért hallgass meg, jó?
- Mi bánt? – sóhajtottam.
- Elmondanád pontosan, hogy mi van köztetek?
- „Lover by night, fighter by day” - idéztem előző nap reggeli kijelentésemet.
- Tehát akarjátok egymást de közben pedig ki nem állhatjátok. Erről van szó?
- Mondjuk – bólintottam.
- Miért csak mondjuk? – kérdezte szkeptikusan.
- Patti, könyörgöm hagyj már, még én sem tudom, hogy mit érzek, hát még te! – fakadtam ki, mire egy nagyon furcsa nézéssel találtam szembe magam.
- Érzel valamit?
- Basszus! – kaptam a szám elé a kezem.
- Te bele vagy esve Dannybe!
- Psszt!
- Minek? Úgyse érti!
- Ja – morogtam.
- Minden esetre jobb, ha tudod, hogy ennek nagyon-nagyon rossz vége lesz.
- Ettől most nagyon megijedtem én, a földi halandó, aki még csak jósolni se tud!
- Ne velem legyél ilyen, te cseszted el magadnak! – vágott vissza.
- Igen? Elcsesztem? És ezt miből gondolod, ha szabad tudnom?
Patti valamennyire lehiggadt.
- Ha te Dannynek csak az ágyban kellesz, neked viszont érzelmeid vannak akkor abból sosem lesz normális kapcsolat, főleg ha nappal meg utáljátok egymást. Valld csak be az érzelmeidet, és kitör a harmadik világháború!
Akármennyire is fájt, igazat kellett adnom neki.
- Igen, éppen ezért nem vallom be. Jó nekem így ez, ahogy van. Komolyan.
- Hát.. te tudod! És mi lesz, mikor visszamegyünk Magyarországra?
- Addig még van egy csomó idő.
- Hát ez az! Annyira hozzá fogsz szokni, hogy kész halál lesz a szívtörés, amikor ott kell hagynod.
- Szívtörés? – emeltem meg a szemöldököm.
- Aha. Meg fog repedni, aztán ketté fog hasadni, aztán darabonként széttörik.
A tenyerem a homlokomon csattant.
- Patti, az egyetlen dolog, amit a szív csinál, hogy vért pumpál! Mármint… oké, ez elég fontos, de szó sincs itt törésről. Lesz egy pár rossz napom és kész.
- Hát… te tudod.
Ebben maradtunk végül, de Pattiról továbbra is lerítt, hogy nem tetszik neki, hogy mi ketten… Én pedig egyedül maradtam. Máskor ilyenkor Harryhez vagy valamelyik lányhoz, esetleg Fletchhez rohantam volna. Most azonban egy új dolog fogalmazódott meg a fejemben. Olyasvalakihez mentem oda, akivel eddig nem annyira foglalkoztam, pedig ő is nagyon kedves volt velem és ráadásul most csak ő segíthetett nekem. Bekopogtam az öltözőjük ajtaján és erősen reméltem, hogy nem lesz ott Danny. Imáim meghallgatásra találtak, mert bent csak Harry volt és Tom.
- Valami baj van? – állt fel a székéből Harry.
- Szerencsére nem, igazából Tomhoz jöttem - mosolyogtam, mire az említett felnézett, Harry pedig összeráncolta a szemöldökét.
- Miben segíthetek? – kérdezte Tom udvariasan.
- Kivel ebédelsz?
- Öö… eddig úgy tudtam, Gioval. Miért?
- Akkor mindegy, hagyjuk! – hajtottam le a fejem, és elindultam kifelé, mikor meghallottam, hogy Harry megköszörüli a torkát. Visszafordultam, és megláttam, hogy szúrósan néz Tomra.
- Oké-oké! – sóhajtott ő, és utánam jött a folyosóra. – Miről lenne szó?
Én még tátogtam Harrynek egy köszit, mielőtt válaszoltam volna.
- Nem tudom, hogy tudod-e, de nekem van egy bandám…
- És te vagy a dobos – tette hozzá.
- Többek között.
- Ezt hogy érted? – vonta fel a szemöldökét.
- Zongorán is tudok játszani. vagyis hát… szintetizátoron is.
- Ugye nem órákat akarsz venni tőlem? – kérdezte megrémülve.
- Nem. Szeretnék írni egy dalt.
- Aha – bólintott. – De ugye nem akarod, hogy előadjuk? – kérdezte, mire elkezdtem nevetni.
- Ne légy már ilyen paranoiás! Megvan a saját bandám, majd mi előadjuk. Ennél sokkal nagyobb kérésem van – tettem hozzá.
- És mi lenne az?
Most, hogy kiderült, hogy semmit nem akarok puszta szívességből kérni a McFlytól (bár megjegyzem megtehettem volna ha már képes voltam kiutazni Angliába miattuk), úgy tűnt, Tom elkezdett érdeklődni.
- Szeretném kölcsönkérni a McFly stúdióját, hogy felvehessem.
Tom fújt egy nagyot, és összeráncolta a szemöldökét, majd megrázta a fejét.
- Azt, amit most kértél semmiképpen sem tudjuk megoldani – kezdte, mire lehajtottam a fejem. – Viszont mivel történetesen hallottam pár számotokat, és azok tetszettek; ha tényleg jó az, amit írtál/írni szeretnél, akkor tudok egy más megoldást. Van már valami ötleted? – kérdezte.
- Persze, a fejemben van az egész dalszöveg! – válaszoltam, de a reakciójából láttam, hogy nem ez volt a megfelelő válasz.
- Te dalszövegre akarsz dallamot írni?
- Nem lehetetlen! – vágtam vissza. – Mások is szoktak…
- De dallamra szöveget könnyebb.
- Szeretem a kihívásokat – nyújtottam ki a nyelvem, mire ő is az övét, erre viszont kénytelen voltam megjegyezni, hogy az enyém szebb, ő pedig eltűnődött azon, hogy ugyan mit vágjon hozzám.
Miután így megtaláltuk a közös hangot, Tom egy felvevő stúdióba vezetett, ahol leírtam neki a szöveget és elkezdtem kicsit játszadozni a szintin azzal, hogy milyen dallama is lehetne. Úgy elmulattuk az időt, hogy Tom észrevette, hogy elkésett a megbeszélt ebédről, úgyhogy bocsánatot kért Giotól telefonon és lemondta az egészet. Ő persze mondta, hogy jól van, persze, nincs harag, neki is van más dolga, és nem akarja hátráltatni Tomot. A beszélgetésükből az tűnt ki, hogy nem ez volt az első eset, de Gio egy rendkívül megértő barátnő. Ami engem jobban érdekelt az az volt, hogy miért mondta le. Fél óra késéssel simán odaérhetett volna. És amikor ezt megkérdeztem tőle, egy félmosollyal válaszolt:
 - Mert most fontosabb dolgunk van. Szeretnélek bemutatni egy barátomnak!