Busted-Son of Dork-McFly-Matt Willis forever|Hungarian site

                                 

I lust you – Akarlak, de ki nem állhatlak
I lust you – Akarlak, de ki nem állhatlak : 9. Fejezet

9. Fejezet

  2009.10.23. 16:22


9. Fejezet

 

Az előadás után fáradtan rogytunk le az öltözőbe… Ennyi tánc után annyira kimerültek voltunk, hogy bármit lehetett tenni velünk. Minden vágyam volt egy forró zuhany, aztán be az ágyba Danny mellé aludni… a másodikra volt némi esély, az elsőt viszont a következő fél órában kizártam, mivel épp Franci tartózkodott a fürdőben. Helyette arra fordítottuk a figyelmünket, hogy másnap mit csináljunk…
- Elmehetnénk megnézni Londont… - gondolkodott Flóra.
- …HA nem lennénk tök hullák holnapra ahhoz, hogy járjunk – morgott Patti…
- És ha nem a városnézés lenne az első az „5 dolog, amit Rebus a leges-legjobban utál” listámon – tettem hozzá.
- Rebus, azon a listán mindegyik első! – akadt ki Patti.
Elmosolyodtam. Valóban. A lista, amit egy nyaralás alkalmával az egyik első számunk kottájának tetejére írtam, hogy megértessem a szüleimmel, hogy mennyire utálom az akkori programokat valahogy így nézhetett ki:

5 dolog, amit Rebus a leges-legjobban utál:
1.városnézegetés
1.vár/kastélynézegetés (elátkozott természetesen kivétel)
1.múzeumnézegetés
1.szobornézegetés
1.templomnézegetés

Mindegyik az egyes számot kapta, mivel mindegyiket ugyanannyira utáltam. Azóta persze az évek során sok mindenben változott a véleményem, és így az 1., 1. és 1. már nem volt annyira igaz rám, de az 1.-t és 1.-t továbbra is rühelltem….
- Menjünk inkább moziba! – tereltem a témát.
- A filmekben annyira hadarnak! – akadt ki Flóra. – Ha nincs legalább angol felirat, nem értjük meg…
- Jogos – ismertem el. Itt tartózkodásom alatt én is elég sok nyelvi akadályba ütköztem.
- Akkor legyen valami, ami megmozgatja az elménket… - kezdte Flóra.
- Hülye vagy? Sakkozzunk? – Így Patti.
- Vagy maradjunk otthon és fejtsünk keresztrejtvényt – ajánlottam.
- Úgy értem, stratégiait…
Egymásra néztünk. Mi a fene az a stratégiai játék, amit nem neten kell játszani? Csak nem…
- Számháború?
- Háát…
- Ne csináld már! Ha a srácok ráérnek, akkor is csak nyolcan vagyunk…
- Emberek! Jobbat mondok! – jöttem a mentőötlettel. – Paintball! A zászlós verzió…
Patti a fejére csapott, én pedig vártam, hogy megszólaljon a géphang („ezt mért nem én találtam ki?”). Mikor ez nem történt meg, elhatároztam, hogy felhívom Fletchet, hogy mondja meg, hogy ő mit gondol az ötletről, és elengedi-e a fiúkat, a hívás közben azonban megszólalt egy másfajta géphang és közölte, hogy nincs elég pénz a kártyámon…
- Mi a fene? – morogtam, és megnéztem a híváslistám. – Nincs valami bevallani valód, Patti?
- Mi? Hát te mondtad, hogy hívjuk fel! – védekezett. A hülyéje ugyanis tényleg képes volt és felhívta Tomit…
- Csak dühből, idióta! – kiáltottam rá.
- Akkor minek dobtad oda a telód?
- Azt is! Áhh… hagyjuk… - morogtam. Már megint mérges voltam. – Kölcsön telefon valakinél?
- Mi? – kapkodta a fejét Flóra. – Milyen telefonhívás? – kérdezte, de már nyújtotta is a telefonját, én meg úgy döntöttem, ezért megérdemli a történetet.
- Tomi, a bandatársam régen nyugtatókat szedett iskolai koncertek előtt és ezért majdnem belehalt… Hú, asszem fel kéne hívnom, és bocsánatot kérnem, amiért elkotyogtam a titkát.
- Micsoda!? Az én telefonommal ugyan nem! – kapta ki a kezemből.
- Nem azt terveztem elsőre… De miért? Még mindig ennyire mérges vagy, amiért átmentem hozzájuk?
- Nem. Semmi. Mindegy! Szóval paintball… Akkor felhívod Fletchet?
A „nem-semmi-mindegy” szavak Flórától azt jelentették, hogy nem akar beszélni róla, ezért úgy döntöttem, hagyom… egyelőre. Tettem, amit mondott, Fletchnek tetszett az ötlet, és azt mondta, hogy majd benéz ő is. Mondtam neki, hogy tök felesleges, csak elrontaná a játékunkat (mivel ő fizet és menedzsel minket, nyilván nem fog senki rálőni, ezért az ő csapata lazán nyer). Nevetett, ajánlott egy jó helyet és mondta, hogy majd szól a srácoknak.
Mikor Franci kijött, vele is közöltük a híreket, ő azonban lelombozódott.
- Dougie és én semmiképp sem érünk rá… Állatkertbe megyünk.
- Mi? – akadtam ki. – Ti ketten? Randiztok?
- Járnak, te debil! – bökött oldalba Patti.
- Jól van na, nem tudhattam…
- Hogyne tudhattad volna? Mindenki tudja!
Nyeltem egy nagyot. Tényleg így lenne? Tényleg annyira önző voltam, hogy semmit nem láttam magamon kívül? Végül arra jutottam, hogy igen. És miután Franci hazament, engedtem az önzésemből, és előre engedtem Pattit a zuhanyzóba, és én inkább töltöttem pénzt a kártyámra, amiből aztán felhívtam Tomit, hogy bocsánatot kérjek, akit egyáltalán nem izgatott a dolog, viszont cserébe nem árulta el, mi van Flórával. Gonosz… Mikorra végeztem (én voltam az uccsó), már mindenki hazament. És a mindenkibe Danny is beletartozik, aki – mint azt a személyzettől megtudtam – el akart köszönni, csak éppen telefonáltam, mikor hazament. Nem kapott esélyt arra, hogy meghívhasson magához, ezért az estét (hajnalt) a hotelszobámban kellett töltenem.
*
Másnap (aznap) délben keltem. Akkor is azért, mert James hívott. Az végül is nem derült ki, hogy mit szeretne, mert azzal kezdtem, hogy délután négykor jöjjön velünk paintballozni. Minden oké volt, leszámítva, hogy csak kézpénzben lehetett fizetni, ezért a közeli automatából kellett kivenni, amit Danny hősiesen magára vállalt. Míg ő a pénzkivétellel volt elfoglalva, megérkezett Tom, és Harry barátnőik társaságában. Dorkával már jóban voltam, Giot viszont még nem ismertem.
- Helló, Rebus vagyok, miattam kellett a múltkor lemondani az ebédeteket – mutatkoztam be. – Ne haragudj!
- Semmi baj, örülök, hogy találkoztunk! Gio vagyok – nevetett és megrázta a kezem. – Egyébként egy tábla a kedvenc csokimból igen jó kiengesztelés volt. Igazán nem kellett volna!
Megzavarodva néztem Tomra. Ő kacsintott. Magamban hálát rebegtem neki.
- Ó, igazán semmiség! Nem került nagy fáradtságomba – de még mennyire nem!
Ekkor visszajött Danny a kézpénzzel az automatától.
- Hello, haver, hol voltál? – kérdezte Tom.
- A sarkon az automatánál – válaszolt őszintén, mire Patti csípősen megkérdezte:
- Jó nőt kaptál?
Danny nem esett kétségbe.
- Aha, el is hoztam! – mondta, és megveregette a hátsó felem.
- Szóval szerinted jó nő vagyok? – néztem rá furcsán.
- Hát persze! – vigyorgott. – Na menjünk!
Miután beöltöztünk, és megtanultuk használni a fegyvereket, és nagyjából a játékszabály is tiszta volt mindenki előtt (kék zászlót véded, pirosat keresed, lányokat  fedezed, fiúkra lősz…. ha meghalsz, így jártál, nem állhatsz vissza); Harrynek eszébe jutott, hogy tétje is legyen már a dolognak. Mivel mi, lányok eggyel többen voltunk, James kikötötte, hogy csak olyan tétet találhatunk ki, ami külön-külön mindenkire vonatkozik. Ekkor találta ki Patti hogy ha már úgy is nemek szerint oszlunk meg, legyen az a feladat hogy a vesztes csapat minden egyes tagjának meg kell csinálnia egy, az ellenkező nemre vonatkozó szokást(romantikus film nézés, meccsre járás, stb.). Ezt elfogadtuk, és máris kezdődött az első menet.
Felesleges lenne részletesen leírni az eseményeket – úgysem tudnám visszaadni, ahogy pontosan lezajlottak. A lényeg, hogy a vége felé már csak öten maradtunk a pályán. Harry és Flóra egymást lőtték ki egy villámháborúban, Pattival öt perccel ez után Jamesnek sikerült végeznie, Dorkát meg asszem én nyírtam ki… :S Jól van na, mindenki hibázik… Mindazonáltal nem aggódtunk, két előnyünk is volt:
1. a zászlónk bombabiztos módon el volt rejtve, ezért előre mentünk cserkészni
2. Tom, Danny és James még nem feltétlenül tudták, hogy Dorka már nincs közöttünk, ezért ők is mind elhagyták a zászlójukat, hogy ha harcra kerül a sor, ne legyünk erőfölényben.
Meg is pillantottuk a zászlót, viszont hirtelen mindhárman ott voltak körülötte – épp megbeszélést folytattak. Abból, amit én hallottam viszont sajnos az derült ki, hogy rájöttek, hogy többségben vannak, ezért Tomot odaállították a zászlóhoz, a másik kettő meg elment felfedezni, ami nekünk eléggé rossz hír volt, lévén hogy sok minden ment paintballban, de a lopakodás nem. Sürgősen tervre volt szükségünk.
- Mi lenne, ha megkeresnénk a srácokat és egyenként végeznénk velük? – kérdeztem.
- Vagy ők végeznek velünk, és nyernek… - ellenkezett Gio. – És ha elterelném a figyelmüket, amíg megszerzed a zászlót?
- Ez egész jó ötlet. De hogyan szeretnéd elterelni három ember figyelmét?
- Oké, nyertél! Az a baj, hogy túl sokan vannak…
Míg ezen „veszekedtünk” egy fedezékben gugolva, isteni szikra gyulladt az agyamban.
- Te Gio! Nagyon megharagudnál, ha lelőném a pasidat?
Mikor a puffanás felhangzott, újonnan szerzett barátném már messze járt tőlem – jobbról cserkészte be a zászlót, és épen ezért én elcsaltam a maradék két srácot balra. Legalábbis azt hittem, hogy kettőt csalok. Rosszul hittem. James rájött, hogy valami készül, ezért visszament a zászlóhoz, és ott várta Giot.
Én és Danny eközben megálltunk egy olyan részen, ahol két helyen is fedezékbe lehetett vonulni egymással szemben. Biztos voltam benne, hogy Danny a másik mögött lapul és már csak arra vártam, hogy kidugja a fejét… vagy bármi más arra utaló mozgást lássak, hogy támadható. Utána hirtelen történtek a dolgok.
Valami megreccsent, mire én őrült módon tüzet nyitottam. Vagy tíz lövéssel később egy Mr és Mrs Smith-ből vett mondat hagyta el a számat:
- Élsz még, édesem?
A válasz nem olyan formában jött, amint azt sejtettem. Csak azt éreztem, hogy valami neki nyomódik a hátamnak, de úgy gondoltam, ez nem jelent jót, ezért a magasba emeltem a kezem.
- Adjátok fel! – suttogta Danny olyan férfias hangon, hogy háború ide vagy oda, kedvem lett volna ott helyben megcsókolni. De persze nem tettem, mert nem vagyok olyan, aki folyton a barátja nyakán lóg. Szóval inkább válaszoltam.
- Öljetek meg! – sziszegtem vissza. Tulajdonképen lazán elintézhettem volna egy hátraszaltóval a dolgot (na jó, lehet, hogy nem olyan lazán, de elintézhettem volna), de persze ki vagyok én, hogy elrontsam a fiúk játékát?
- Komolyan? – hökkent meg és kissé leeresztette fegyverét – amit én kihasználtam, és megpróbáltam elvenni tőle, viszont ennek az lett a következménye, hogy véletlenül oldalba vágtam, és ő elterült a földön. Féltem, hogy valami gáz van a medencecsontjával, ezért lehajoltam hozzá… de úgy tűnik, ez volt a csel. Rám szegezte a puskacsövet és kegyetlenül legyilkolt.
- Danny, kapd be! – ordítottam. Ő erre a szája elé tette mutatóujját.
- Halott ember nem beszél! – figyelmeztetett, mire játékosan oldalba vágtam, ezért egy vigyorral hozzátette: - és nem is ütlegel!
Ekkor hallottuk meg valahonnan a távolból Gio hangját, aki sikoltott.
- Nyertünk! – kiáltott fel Danny. – A fiúk a jobbak!
- Még nem! – javítottam ki. – Előbb meg kell keresnetek a zászlónkat.
- Jó, az már egy fél perc – legyintett. Közelebb lett volna, ha fél órát mond. Húsz perccel a keresés után a két reményvesztett fiú összehívta az egész társaságot.
- Lányok, egyezzünk ki egy döntetlenben! – javasolták.
Ezt el is fogadtuk.
- És mi legyen a téttel? - kérdezte Tom.
- Döntetlenről nem beszéltünk! – tette hozzá Patti.
- Pedig ez egyértelmű – mondta nagy bölcsen Flóra. – MINDENKI betartja az ígéretét és megcsinál egy rá nem jellemőz dolgot.
- Tudod mit, Flor? Igazad van!
És ebben maradtunk. A fiúk közül James járt a legjobban – neki a Büszkeség és Balítélet című filmet kellett megnéznie, ami azért csak nem lehetett olyan rossz… mint mondjuk Harrynek, aki egy napig kisminkelve járt, mint egy rossz buzi (szerencsére aznap nem voltunk emberek között). Aztán ott volt Tom, akinek a következő interjún egy megfelelő résznél (mondjuk, mikor a képességeit dicsérik) könnyekig meg kellett hatódnia; és persze Danny aki.. nos, őt én arra kértem, hogy vegyen egy terességi tesztet egy patikában, ott helyben bontsa fel, és kérje meg a patikust, hogy magyarázza el pontosan a használatát.
Nekünk, lányoknak sem volt épp könnyű dolgunk. Flóra egész délután a St James parkban járkált és leült tök idegenek mellé, hogy aztán az előző napi Nix meccs eredményeiről beszélgethessen velük. Pattinak egy héten keresztül különböző undorító feliratú pólókat kellett viselnie, Dorkának három napig kötelező volt állva pisilnie, Gio pedig fél napig gyúrt, és aztán az izmait mutogatta. Nekem volt a legkönnyebb dolgom – meccsre kellett mennem, éljeneznem, és szurkolódalokat énekelgetnem – bár egyszerre mindkét csapatnak, node akkor is…
Éppen ezért vidáman telt a következő pár hét. Sokat táncoltunk, eljárogattunk Dannyvel ide-oda, új dallamötleteim is voltak, szóval elég jól megvoltunk. Egészen addig, amíg egyik reggel egy mogorva képű Fletch elénk nem tolt egy rakás magazint öles szalagcímekkel.
FELOSZLIK A McFLY?
Ezen csak nevettünk. Már hogy a fenébe oszlana fel? Ezek az újságírók semmit nem tudnak!
DANNY JONES ÉLETE FORDULÓPONTHOZ ÉRKEZETT
Arra sem volt időm, hogy belenézzek, mi ez a maflaság, Fletch már tolta is elém a következő magazinokat.
A McFLY ÉNEKESE DÖNTÉS ELŐTT ÁLL
DANNY JONES – HOGYAN TOVÁBB?
NICSAK, KI ZENÉL? – DANNY DÖNTÉSKÉPTELEN
- Persze, hogy képtelen dönteni amikor nincs is miről… - morogtam. A következő rövid cikk azonban mindent megmagyarázott.

DANNY JONES APA LESZ?

A közelmúltban szerkesztőségünk tudomására jutott, hogy a világszerte ismert fiúbanda, a McFly énekese, Danny Jones, aki múlt héten rajta volt Anglia 10 legnépszerűbb férfijának listáján – már foglalt. Mostanra az is biztossá vált, hogy ez a szerelem nem csupán futó kaland: pár napja ugyanis egy patikába látták belépni, ahol nem egyebet vásárolt, mint terhességi tesztet! A dolgozók elmondása szerint rögtön elolvasta a betegtájékoztatót, és segítséget kért egy eladótól, aki pontról pontra elmagyarázta neki a teszt használatát. Ezek után elégedetten, egy megszokott Dannys mosollyal távozott. Még nincs hírünk arról, hogy vajon a barátnője (Rebecca Farkas, Magyarország) tényleg várandós-e, vagy a teszt negatívat fog mutatni, mindenesetre gratulálunk. Sok sikert.

A cikk mellett képek voltak rólunk, amint a szállodából lépünk ki, ebédelünk, stb. Sóhajtottam egyet. – Jajj ne!

 

Az oldal képi, szövegi és hangi tartalmát szigorúan TILOS másolni vagy lopni!

 

  Nyelvek/Languages
. . . . . . . . . . . . . . .

 

  Legújabb képek/Latest pics
. . . . . . . . . . . . . . .

 

  Gyors linkek/Fast links
. . . . . . . . . . . . . . .

News
Guestbook
Dalaink Kate-el
A zenén túl
I lust you
Új élet

  Chat
. . . . . . . . . . . . . . .

NE ITT REKLÁMOZZ!


  Oldal infó/Site info
. . . . . . . . . . . . . .
Webmiss: Anny
Design: Anny
Tárhely: G-Portal
Open: 2006. 04. 17.
E-mail:
anny_baby@freemail.hu
Myspace: www.myspace.com/anny_baby

  Top Affiliates
. . . . . . . . . . . . . . .

  
  

  Link me
. . . . . . . . . . . . . . .



 

 
~~Registration~~
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
~~Counter~~
Indulás: 2006-04-17
 


Menu    Busted    McFly    Together    Son of Dork    Matt Willis    WWW
    

 

  


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!